EGYESÜLETRŐL

 

2015. év szöveges elnöki beszámolója, eredmények ismertetése

A téli túrákat és a madárkarácsony akciót követően, tavasszal a Víz Napja került megünneplésre, hiszen csatlakozzunk NABE (Víz Napi Balcsi-party) programjaihoz, és egy héttel később a helyi Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnephez. Harmadik alkalommal sor került a 27. „LEPKE teljesítménytúrára” a Keszthelyi-hegység területén, 15, 25 és 40 kilométeres távokkal.

A tavaszi programok időszaka a hagyományos Rügyfakadás Tavaszünnep kétnapos rendezvény megszervezésével, a Föld Napja megünneplésével, a „Természetesen Gyenesdiás” iskolai és óvodai rendezvényen való szerepvállalással, szemétszedéssel és sok-sok kirándulással telt. Az elmúlt évben ugyanis egyesületünk révén szinte teljesen megtisztultak és megújultak a Keszthelyi-hegység jelzett turistaútjai.
Egyrészt azáltal, hogy 2015-ben is volt „TeSzedd!” – Önkéntesen a tiszta Magyarországért! szemétgyűjtési akció. Ezzel együtt mi is bekapcsolódtunk az Európai Bizottság által kezdeményezett Let’s Clean Up Europe! (Tisztítsuk meg Európát!) nemzetközi szemétgyűjtési akcióhoz. Egyesületünk aktivistái által megtisztultak a Gyenesdiástól Hévízig tartó kék turistajelzés menti területek.
Másrész az elmúlt évben közel 180 km hosszon került újrafestésre minden turistajelzés, amely részben a Bakonyerdő Zrt fakitermelése utáni fejlesztés révén, részben a Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) és az FM országos túrajelzés és Országos Kékkör megújító programja mentén került megújításra.

A részben támogatással és részben pályázati finanszírozás mellett megvalósult fejlesztésnek köszönhetően egyesületünk tagjai planétásként járva a hegység útjait, Berdán László egyesületi tag és jó néhány csapattárs segítségével oldottuk mindezt meg.
Nagyon komoly segítséget adott a Balaton-felvidéki Nemzeti Park is munkatársai révén, hiszen Sinka Gábor természetvédelmi felügyelő koordinálásával, Németh Lajos közreműködése mellett zajlott a dolomitrög nagy részének újrafestése.
A Kis-Balaton háztól a Sarvaly-forrásáig megvalósult projekt során az országos kék jelzésen túl, új jelzésű nyomvonalak - így Zalaszántónál, Keszthelyen és Hévízen – kerültek kialakításra, valamint felújításra kerültek regionális turistautak is. A jelzések szabványoknak megfelelően, mindenki számára kiosztott sablonokkal és festékszínnel kerültek újrafestésre!

Ősszel a Földünkért Világnap alkalmából közreműködtünk az önkormányzat által állított Palkó Sándor ornitológus, madárvonulás-kutató szobrának állításában és a műsor szervezésében; a Márton Napi Zöld est kapcsán pedig a hagyományőrző és civil közösségfejlesztő programra invitáltunk mindenkit novemberben.

2015

2015

2015

2015

http://www.termeszetvilaga.hu/szamok/tv2003/tv0304/palko.html

Az elmúlt évi télkezdetkor az „egy ház – egy szőlő” akció is kifutott az ünnepekig.
December 30-án sikeres óévbúcsúztató túrát szerveztünk a Keszthelyi-hegységbe (Nagymező, Berzsenyi-kilátó, Dolomit tanösvény, Fénykereszt, Mária szobor).
Az elmúlt év folyamán tovább frissítettük, aktualizáltuk honlapunkat, tájékoztattuk a térségben élő és a helyben lakó természetbarát polgárokat.