EGYESÜLETRŐL

 

2001. év szöveges elnöki beszámolója, eredmények ismertetése

2001. évben egyesületünk nehéz feladatokon jutott keresztül, megoldásokat vállalt fel, valamint kezdeményezője volt több együttműködésnek.

Az év elején folytatva a tél végi madárkarácsony és odú kihelyezési akciót, előadásokat szerveztünk a környezetvédelem és a fizetővendéglátás, falusi turizmus, valamint napenergia hasznosítás kérdéskörében. Több gyalogtúrás kirándulást is tettünk, melyen felmértük a turistautak állapotát egy későbbi helyreállító munkasorozathoz.

Márciusig az enyhe tél miatt négy igen értékes kultúr- és helytörténeti forrás került kitakarításra egy Reziben és három Zalaszántón. Emellett három új forrás vízminőség és hozamvizsgálatai kezdődtek el ebben a hónapban.

A gyenesdiási újraöltöztetett forrásház vízhozama szerencsétlen módon csökkenésnek (0,5 – 0,3 l/min) indult. A vízminőség vizsgálatokat azonban rendszeresen végeztük.

Örvendetes volt azonban, hogy már ettől a hónaptól megindultak a balatongyöröki Római-forrás rekonstrukciós munkálatai. A Balatongyöröki Ifjúságért Egyesület egyesületünkkel közösen kitartóan hétvégéről hétvégére szervezte a forrásháznál a munkálatokat és alakítottuk újjá a forráskörnyezetet.

Április hónapban kerültek elbírálásra a térség óvodáiban meghirdetett Víz Napi rajzpályázatok, valamint több hétvégi előkészület után összeállt a terv a Föld Napja ünnepére. Az idei hagyományőrzően kétnapos „Rügyfakadás – Tavaszünnep” rendezvényünk bevételét – a gyenesdiási erdei tornapálya felújításának ösztönzésére, esetleges segítésére szántuk.

Ehhez kapcsolódott egy nagy sikerű Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége által rendezett konferencia szervezése, melyen a balatoni horgászok és halászok „barátságos mérkőzéssel” vitatták meg a balatoni halállomány és egymás helyzetét.

Májusban folytatódtak vízhozam és minőségvizsgálati feladataink, erdőtakarítási programunk, valamint egy átfogó térségi környezetvédelmi programterv kidolgozása, mely a zalai Balaton-parti települések közös feladatait és problémáit integrálná.

Június 2-án volt Balatongyörökön a teljesen új arculatú Római-forrás ünnepélyes átadása, avatása.
Még ebben a hónapban újabb 5 forrás kijelölésére került sor, melyek elsősorban már újraöltöztetett források (Vindornya (1) és Kovácsi-hegy (3), valamint Lesence (1) térsége) – ezekből idén is vízhozam és vízminőség vizsgálatokat végeztünk (a táblák felállítására és a padok pihenők rendbetételére nagyobb hangsúly helyeződött, mivel a hozamok „elmentek” több helyen). A mintavételeket a tavalyihoz hasonlóan családok végezték.

A gyenesdiási János-forrásnál a hosszú, csapadéktalan nyári periódus miatt, a meglévő forrásköpő alatt meg kellett fúrni a forrásházat, de ebből a „tartalékcsapból” sem tudott sokáig folyni a víz, a rohamos talajvízszint csökkenés miatt. A hozam és minőségellenőrzések így augusztustól elmaradtak, a forráskörnyék őszi növénypótlásai azonban megtörténtek.

Szeptemberben a vezetőség hivatalosan is határozatot hozott a Balatoni Civil Szervezetek Szövetségébe való belépésről, hogy egyesületünk a Szövetség alapító tagja kíván lenni, itt a környezet- és természetvédelmi szekcióban tevékenyen részt is akar venni, több fórum szervezéséhez anyagot szolgáltat.

A szüret időszakában több településen segítettünk a felvonulási előkészületekben, Lesenceistvándon jelképesen főfás faprést is állítottunk a hegyközség területén.

Ősz végétől a meghirdetettük az „egy szőlő – egy ház” telepítési akciót, valamint beindítottuk a már elkészült tornapálya működéséhez szervesen kapcsolódó Nagymező takarítási programunkat.
A tavaszi „Rügyfakadás-tavaszünnep” rendezvényünk alkalmával összejött adományokból így kezdetét vette a Nagymező déli oldalának rendbetétele (bozótirtás, tereptisztogatás, vad szalonnasütők megszüntetése, szemétszedés, homokozó és játékok visszaállítása, térplasztika és információs tábla helyének kijelölése).
Felkért fafaragók faragták meg azokat a padokat és asztalokat, melyek több térségi helyszínen lesznek felállítva (a Nagymezőnél, a körforgalomnál a bálványos regős prés mellett, valamint két Keszthelyi-hegységi helyszínen).

Több területen és több témakörben nagyon szerencsés volt a feladatok egész éves felosztása és képviselete (így a cserszegtomaji Gyötrös-tető kapcsán Nagy Péter tagtársunk az egyesület összekötője; a gyenesdiási kincstári ingatlan ügyben Páli Lajos kutatott; Kőhalmi Zoltán a Nagymezőn intézi még jelenleg is a feladatokat; Samu Zoltán, Nánássy Árpi és Kocsondi József, pedig a pályázatokban és a Környezetvédelmi Programban szorgoskodtak, Riedl Tamás pedig lassan elkészíti információs tábláink vázát!)

Pályázatokat adtunk be az őszi hónapokban és még készülünk több megírására, ill. a régiek leigazolására.

Számos megkeresés érkezett az egyesülethez felhagyott kutak és forráshelyek, szivárgók bevizsgálására, mérésére. Általában belterületi már rég elfeledett, vagy feltöltött helyszínekről van szó, ahol az egyesület szakmai segítséget adott. (A felkérések egy része a Balaton-felvidéki Nemzeti Parkon keresztül történt.)

Nagyon szerencsés módon az idei madárkarácsonyhoz a magvak szétosztása az egyesület székhelyéről történik, az előző évekhez hasonló módon nagy az érdeklődés!

A télen még több túrát szeretnénk összekapcsolni túraútvonalak rendbetételével, valamint szemétszürettel, ugyanis motivációt adott egy BFT pályázati támogatás sikeres elnyerése, melyben az önrész és az önkormányzati támogatásígéret mellé kaptunk 500.000 Ft-ot.

A Gyenesdiás környéki túraútvonalak, padok, pihenők beállók rendbetétele így 2002. évtől kezdetét veheti és összekapcsolható lenne egy faluközpontból, vagy akár egy Balaton-partról kiinduló túraprogramhoz is, információs és eligazító táblákkal, és szervezett kísérettel. Ez a lehetőség megint csak kedvező lehet a településünk számára, hiszen kinyújthatja a szelíd erdei turizmussal a balatoni szezont!

A tél végén előadásokat szervezünk az eddigi hagyományoknak megfelelően!

2001 - archívum

  • „A hulladék gyűjtése és elhelyezése a tájvédelem tükrében” – /Alcím: (A szelektív hulladékgyűjtés helyzete a Balaton régióban)/ - őszi előadások. Rendező: A Balatoni Civil Szervezetek Szövetsége, vitaindító: Forrásvíz Természetbarát Egyesület, mint térségi generál természet- és környezetvédelmi szekciós szervezet.
  • 2001-ben a tavaszi „Rügyfakadás-tavaszünnep” rendezvényünk alkalmával összejött bevételeinkből már ősszel kezdetét vette a Nagymező déli oldalának rendbetétele (bozótirtás, tereptisztogatás, vad szalonnasütők megszüntetése, szemétszedés, homokozó és játékok visszaállítása, térplasztika és információs tábla helyének kijelölése).

Felkért fafaragók faragták ki azokat a padokat és asztalokat, melyek több térségi helyszínen lettek felállítva (a Nagymezőnél, a körforgalomnál a bálványos regős prés mellett, valamint két Keszthelyi-hegységi helyszínen).